Betlehemi jászol kiállítás a Szaléziánumban

Iskola küldte be 2019. 12. 13., p - 11:34 időpontban
Betlehem

Különböző betlehemábrázolásokból nyílt kiállítás pénteken a Szaléziánumban.

A Veszprémi Főegyházmegye minden oktatási intézményéből érkeztek alkotások, melyekből mintegy félszáz munkát állítottak ki. Ezek nagy része rajz és festmény, de számtalan különleges és egyedi anyagból (pl.: Lego, gyurma. stb.) készült betlehem is látható.

A kiállítás megnyitóját a Szent Ferenc-templomban tartották. Először a Padányi iskola alsós kórusa adott elő karácsonyi dalokat, majd a Szaléziánum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Udvardy György veszprémi érsek is elmondta a kiállítással kapcsolatos gondolatait.

Az eseményen adták át az iskolákból érkezett pályázatok alkotóinak a jutalmát. A tótvázsonyi iskolát Szendrei Annamária, 4. osztályos tanuló képviselte gyurmából készült betlehemével. Itt győztest nem hirdettek, a legjobb ötven pályamunkát egyformán díjazták. Ezek közé bekerült a tótvázsonyi betlehemábrázolás is. A megnyitó után a résztvevők a Szaléziánumban a kiállítást is megnézték, ami decemberben és januárban még néhány alkalommal várja az érdeklődőket.

Krámli Judit

Adventsfest 2019.

Iskola küldte be 2019. 12. 12., cs - 11:07 időpontban

Az idei évben december 11-én rendezték meg a Padányi Katolikus Iskolában a németesek hagyományos adventi ünnepségét, az Adventsfest-et. A tótvázsonyi tagiskola tanárai és diákjai is örömmel elfogadták a meghívást. A 4. C osztályból egy kis csoport vidám karácsonyi jelenetet adott elő, a címe: „Gestatten, ich bin der Weihnachtshase!”. A diákokat megdicsérték jó kiejtésük és összeszedettségük, csinos külsejük miatt. A nemzetiségi énekkar gyönyörűen énekelt Zsilinszky Cecília tanárnő vezetésével. Kellemes, hangulatos délutánt töltöttünk együtt a gyerekekkel.

Képek

Kárpátiné Piller Zsuzsanna

Testvérvárosunk Dobel

Iskola küldte be 2019. 12. 06., p - 11:06 időpontban
lapok
A 8. osztályból 3 tanuló lehetőséget kapott (Réka, Dóri és Mátyás), hogy Dobel-be utazzon, és néhány szép napot ott töltsön.
Felkeresték az ottani általános iskolát, 3. és 4. osztályos gyerekekkel beszélgettek, így fejleszthették nyelvtudásukat.
Az ádventi vásáron tótvázsonyi kézműves termékeket árultak.
Fáradtan, de szép élményekkel tértek haza.
A mi képeslapjainkra válaszul a német is gyerekek is küldtek üdvözlőlapokat nekünk, ezek láthatók a fenti képen.

Itt járt a Mikulás

Iskola küldte be 2019. 12. 06., p - 10:39 időpontban
Mikulás

December 6. Szent Miklós napja. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is. Idén ismét ellátogatott iskolánkba, hogy megajándékozza tanulóinkat. Az alsósok az aulában fogadták. Versekkel, énekekkel köszönték meg a csomagokat. Ezután a felsős osztályokba is bekopogott a Mikulás, hogy megjutalmazza a gyerekeket.

A csomagok összeállításáért mindannyian hálásak vagyunk a Szülői Munkaközösségnek.

Koronczai Éva