Határtalanul

A haza nem csak föld és hegy – kalandozás a Felvidéken A tótvázsonyi iskola és a veszprémi Dózsa György Általános Iskola 7. osztályosai 2013. május 17–19. között a Határtalanul pályázat keretében a Felvidéken jártak. A pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő kezeli. A kirándulást a budapesti székhelyű Student Lines utazási iroda bonyolította. Az utazást mindkét intézményben ráhangolódó előkészítő foglalkozások vezették be. Az iskola földrajz és történelem tanárai a vidék tájaival, nevezetességeivel ismertették meg a tanulókat. A bányavárosok történetéről a levéltárban tartott foglalkozáson is hallottak, s részt vett az előkészítő szakaszban Dr. Laczkovits Emőke néprajzkutató, aki a vidék hagyományairól, szokásairól beszélt a gyerekeknek. Komáromban egy magyar iskolát is meglátogatott a csoport, majd a bányavárosok, Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya nevezetességeivel ismerkedtek. A jól felszerelt szálláson kipihentük a hosszú utat. A következő nap Szepesváralja, Lőcse és Ótátrafüred, majd a záró napon Kassa szépségeivel ismerkedtünk meg. Selmecbányán megkoszorúztuk a líceum épületét, mely Petőfinek és Mikszáthnak is iskolája volt, Kassán leróttuk kegyeletünket II. Rákóczi Ferenc és társai sírjánál. A gyönyörű tájak, történelmi emlékek mély nyomott hagytak mindenkiben.