"Segíthetünk?"
Ahogy sétáltak lefelé a járdán, egyszer csak váratlanul megfordultak és azt kérdezték:
- Segíthetünk?
A 2 m hosszú kar és comb vastagságú tűzifa kézi szállítása 8-10 m távolságra nem gyerekjáték. Vagy mégis? Úgy tűnik, mintha valami csoda folytán mégis lehetne! Tudniillik ez a 12 éves gyerekekből álló 6. osztály - osztályfőnöke irányításával - szinte élvezettel vetette bele magát a munkába és a kapun kívül várakozó halom rövidesen glédában állt a helyén, az udvaron.
A hosszabb útjáról hazatérő gazda csodálkozva látta, hogy fia máris befejezte a munkát. Később persze kiderült, hogy szorgos kezek segítettek.
De mi is történt valójában? Jónak lenni jó, ismerjük az elcsépelt mondást, de mégis. Egy csoport gyermek, azt kell mondanom, felemelte önmagát. Mindenféle kérés, noszogatás nélkül, saját - Máté által megfogalmazott ötlettől indíttatva - önkéntesen állt bele a feladatba és azt véghez is vitte. Azért ez nem mindennapi eset. De önmaguk "megnemesítésén" túl példát is mutattak gyereknek, felnőttnek egyaránt. De ami a legértékesebb számomra, mint pedagógus és szülő is, megerősítést nyertem. Azt eddig is tudtam, hogy hiába gázolunk térdig a szennyáradatban, a gyerekeink lelke vágyik a friss levegőre, a szépre, jóra és igazra.
Van remény, nincs elveszve minden, a felnövekvő generációk, ha sokszor "karcosan" is fogalmaznak, bizony igénylik az okos szót, a feléjük fordulást. Böjte Csaba úgy fogalmaz: Szeressük ki a másikból a jót! Itt ne feledkezzünk el az osztályfőnökről, a jó pásztorról, mert bizonyára Dávid bácsi "keze munkája" is megnyilvánult azon a napon.
Végül meghatottan és büszkén mondhatjuk: Ők a mi iskolánk tanulói!
Madár Csaba, testnevelő
