Lelki napunk központi témája Jézus szenvedése volt.
Az alsó tagozat először interaktív foglalkozás keretében azt a gondolatot dolgozta fel, hogy mitől szenved a keresztet hordozó Jézus az ő életükben. Több, mint 50-50 rossz cselekedetet ábrázoló képről beszélgettek; valamint színeztek osztályonként a tanító nénik segítségével, melyből különféle színű plakátokat készítettek. Az első osztályosok piros plakátot alkottak, mottójuk: a kereszt Jézus szeretetét hirdeti. A második osztályosok zöld plakátot csináltak, az ő mottójuk: a kereszt az életre vezet. A harmadik osztályosok lila plakátot kreatívkodtak a bűnbánat szellemében és az első szentgyónásukra készülve. Közben Szilvi néni osztályonként körbe járva – A láthatatlan fal című – történettel és annak megbeszélésével erősítette meg az elhangzottakat.
A felsősök interaktív feladata – több csoportban – különféle imádságok összerakása volt.
Nap közben turnusváltásban az iskola tanulói két részletben – felsősök Márk atya; alsósok Szilvi néni vezetésével – keresztutat jártak a márkói kálvárián, melynek különlegessége, hogy Jézus utolsó vacsorájával kezdődik.
Végül a lelki napot szentmisével zártuk a nemesvámosi Fatima templomban.
Hálásan köszönjük mindenkinek az áldozatos szolgálatot!
Marosi Szilvia