Német Nemzetiségi Találkozó

Iskolánk Örömvirág Kórusa is szerepelt június 12-én a Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Találkozón. Vidám nyári ének után helyi gyűjtési sváb dalokat énekeltek. Felkészítőjük: Zsilinszky Cecília tanárnő.
Ezúton köszönjük a meghívást, illetve az iskolában folyó német oktatás támogatását a Tótvázsonyi és Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzatoknak!
Koronczai Éva
Kerékpártúra a vöröstói Keresztúthoz

2022.május 27-én, pénteken kerékpártúrára indult a 6.osztály. Az utat a tótvázsonyi Polgárőrség autója biztosította Veressné Szabó Adrienn irányításával, így biztonságosan közlekedhetett kis csapatunk. Segítségünkre volt még 2 szülő is, Kovács Gergő és Győri-Varga László, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.
A vöröstói Keresztútnál Marosi Szilvi, iskolánk hittantanárnője várt minket, akinek vezetésével végigjártuk a stációkat majd közösen imádkoztunk a békéért.
A visszaút alatt sem történt semmi probléma, szerencsésen begurultunk az iskolához. Kellemesen elfáradva tértünk haza és meséltük az élményeket.
Köszönjük Szilvi néninek a meghitt foglalkozást.
Szeifert Gyöngyi és a 6.c.
Időutazás Balácapusztán

A Lázár Ervin Program keretében az 5. évfolyamosok a Magyar Nemzeti Múzeum, Villa Romana Baláca – Egy római villagazdaság története című múzeumi programon vehettek részt.
A lehetőséget köszönjük, éltünk vele. Május 25-én, szerdán délután volt részünk az időutazásban. Korhű ruhákba öltözött „rómaiak” vártak bennünket, majd két csoportra bontva interaktív foglalkozásokon vettünk részt.
- Megismertük az ókoriak öltözködési szokásait. Lillát és Jocit fel is öltöztették tógába, régi fejfedőket is felpróbálhattunk.
- Az is megtudtuk, mit ettek, ittak, hogyan főztek, milyen fűszereket használtak régen.
- Bepillantást nyertünk a régészek munkájába, szerszámokat, leleteket (ókori használati tárgyak másolatait) vehettünk kézbe.
Sokat tanultunk történelemből, és közben megcsodálhattuk a mozaikokat, a feltárt padlófűtést.
Mindig nagy élmény a múlt ránk maradt emlékeivel „találkozni”.
Az 5. osztály