A „kémiai kísérletek hete”

Iskola küldte be 2024. 12. 17., k - 08:53 időpontban

A közelmúltban kétszer is ellátogathattunk az Ipari Technikumba.

December 10-én a Selye János Diáklabor program keretében a 7. és 8. osztályosokkal vettünk részt laborgyakorlaton. A diákoknak 2 fizika, 2 kémia és 2 biológia órájuk volt.

A témák:

  1. Kémia: kémiai reakciók csoportosítása és kísérletek gázokkal.
  2. Fizika: forgatónyomaték, egyszerű gépek; hővezetés, hőáramlás
  3. Biológia: bőrérzékelés vizsgálata; növényi színanyagok és savas esők hatásai

A mellékelt képeken látszik, milyen ügyesen kísérleteztek a gyerekek.

Köszönjük, hogy a szállításunkhoz 4 kisbusz állt rendelkezésünkre.

December 12-én a kémiai játszóházban voltunk. Mivel a létszám korlátozott volt, 10 nyolcadikossal vettünk részt a programon. Itt is maguk végezhették a kísérleteket. Használtak mikroszkópot, és az egyik helyszínen iparis diákok utasításait követve dolgoztak.

Mindkét programon jól éreztük magunkat, köszönjük az Ipari tanárainak és diákjainak, hogy fogadtak bennünket.

Képek

Bakonyi Erzsébet

Testnevelő tanár a nézőtéren

Iskola küldte be 2024. 12. 12., cs - 14:01 időpontban
L

Eredendően nem terveztem egy show műsort megtekinteni. Kíváncsiságom inkább arra irányult volna, hogy egy edzésen lássam, milyen módszerekkel, milyen terheléssel, milyen erősítő-, lazító-, nyújtó gyakorlatokkal, mely izomcsoportokra helyezve a hangsúlyt edzenek ezen újszerű „sportág” gyakorlói. Egy kedves szülő viszont tiszteletjegyet ajándékozott nekem, így váratlanul a Hangvillában találtam magam. Nem sokat tudtam a témáról. Elképzeléseim voltak, illetve korábban a Lázár Ervin Program keretében egy osztállyal néztük meg azt a színházi produkciót, ami erre a „sportágra” épült.

Valóban, ahogy a műsorvezető is többször említette az előadás során, ez egy cirkusz, a szó eredeti értelmében. Zenével, füsttel, fény és hang effektusokkal, összekötő tánc elemekkel (melyekben szerepel a balett és modern tánc is) és a szereplők látványos ruházatával.

Leegyszerűsítve, a produkció lényege, hogy minél tovább fenn tudd tartani magad egy speciális rugalmas szalagpáron, miközben mutass be minél több meghökkentő, lélegzetelállító, hajmeresztő trükköt. Mindezt úgy, hogy közben alkalmazkodsz az aláfestő zenéhez, netán a társaidhoz. Van itt kapaszkodás felfelé akár a plafonig (cirka 4-5 m magasságba védőháló nélkül), zuhanás, lepörgés és a szalagok feltekerése bokára, lábszárra, derékra, karokra, helyzettől függően. Ki ne hagyjam azokat a balettből ismert mozgáselemeket, jelen esetben természetesen a levegőben végrehajtva, amelyek rendkívüli hajlékonyságot és lazaságot követelnek.

Mi kell a gravitáció legyőzéséhez? Erő, mondják a fizikusok. Az ember közvetlenül az izmaival tud erőt kifejteni. Nos, ez itt hatványozottan, „rendesen” megnyilvánult. Iskolánk két tanulója percekig táncolt a levegőben, elhitetve velünk, hogy ez a világ legtermészetesebb léthelyzete. Látszólag könnyedén, hajlékonyan, zenéhez alkalmazkodva, a meghökkent közönségből vastapsot kicsalva mutatták be „kűrjüket”.

Úgy gondolom, csak gratulálhatunk a kitartáshoz, bátorsághoz, ami testi jóllétüket, fittségüket, de személyiségük fejlődését is szolgálja.

Madár Csaba, testnevelő

Angyalbatyukat készítettünk, mindenki örömére…

Iskola küldte be 2024. 12. 05., cs - 08:58 időpontban
ab

Ebben a tanévben is így, karácsony közeledtével gyermekeink ajándékokkal kedveskedtek a szerényebb sorsú gyerekeknek, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász jótékonysági akciójának felhívására. A játékokat, írószereket előbb egy cipősdobozba, majd azt ünnepi papírköntösbe csomagolták, melyre ráírták, hogy fiúnak, vagy lánynak, illetve hány éves gyereknek szánták. Sok ajándékos doboz gyűlt össze három nap alatt, melyeket a karitász munkatársai nagy örömmel vittek tovább, köszönetüket kifejezve a gyerekek segítő szándékáért.

Volt olyan gyerek, aki elárulta nekem, hogy bizony fáj a szíve egy becsomagolt játéka után, meg is könnyezte, amikor átadta a dobozt. Osztálytársai és én beszélgettünk vele, hogy mekkora örömöt fog szerezni majd annak a kislánynak, aki megkapja, és hogy bizony jobb adni, mint kapni. A beszélgetés végére a könnyeket mosoly váltotta fel, és -ahogy ő mondta- elengedte a játékot.

Hálásan köszönjük a szülőknek, gyerekeknek, akik önzetlenül részt vettek ebben az örömszerzésben, és a karitász munkatársának utolsó mondatát idézve: áldott karácsonyt mindenkinek!

Ujváry Éva
DÖK-segítő pedagógus

Sulibuli 2024.

Iskola küldte be 2024. 12. 04., sze - 14:30 időpontban

Pénteken került megrendezésre a sulibuli a felső tagozatosok számára. Éva néninek és Csaba bácsinak köszönhetően sok versenyfeladatot is szerveztek a résztvevő gyerekeknek. Az osztályt összehozó kötélhúzást kívülről is rettentően jó volt végignézni és szurkolni. Közösen énekeltünk , függetlenül attól, hogy ki hányadik osztályos. A büfé most is rendelkezésre állt sok finom süteménnyel. Énekeltünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Remélem, ebben a tanévben még megrendezésre kerül egy hasonló buli.

Képek, videók

Kovács-Vajda Luca Eszter
8.o.