Moziban a 3. osztály

Igazán vidám hangulatban töltötte a 3. osztály a csütörtök délutánt. Osztályprogramnak közös filmnézést szerveztünk a balatonfüredi moziba. Választásunk egy vidám, szórakoztató filmre esett: Paddington Peruban.
Nincs mozizás pattogatott kukorica nélkül, így mindenki kapott egy kis adag nassolnivalót is.
A mozijegy árának egy részét a karácsonyi vásáron eladott ajándékok, sütik bevételéből fedezték a gyerekek.
Köszönjük az utazáshoz nyújtott segítséget a szülőknek, A Te Jövődért Alapítványnak, és az Önkormányzatnak.
Krámli Judit
osztályfőnök
Országos Nemzetiségi Fotóverseny

Iskolánk 2 nyolcadik osztályos tanulójával, Czencz Boglárkával és Görföl Sára Berenikével pályáztunk az idei tanévben az Országos Nemzetiségi Fotóversenyre.
A verseny célja: A Magyarországon élő nemzetiségek történelméhez, életmódjához, népszokásaihoz, tárgyi és szellemi kultúrájához kapcsolódó életképek bemutatása a fotóművészet eszközeivel; a versenyen részt vevő tanulók identitásának és kreativitásának fejlesztése.
A verseny jellege: önállóan készített fotó/fotók
Tartalmi követelmények: A képek a fotóművészet eszközeivel fejezzék ki a versenyző nemzetiségéhez való kötődését. A nemzetiségi léthez, mindennapokhoz kötődő alkotások témája: „nemzetiségi pillanatképek”, amelyek kapcsolódhatnak például a nemzetiségi települések történelméhez, történelmi helyszíneihez, épített kulturális örökségéhez, a nemzetiségek mindennapjaihoz, ünnepeihez.
Tanulóink a hidegkúti német nemzetiségi hagyományokhoz kötődnek, hiszen mindketten ott laknak, a karácsonyi sváb szokást örökítették meg. Minden évben karácsonykor beöltöznek a gyerekek helyi sváb népviseletbe és előadják a Christkindl eseményt. Ezt a hagyományt örökítették meg saját készítésű fotókkal a pályázati kiírásnak megfelelően. Izgatottan várjuk a pályázat elbírálását.
Tótvázsony, 2025. 01. 23.
Szeifert Gyöngyi
némettanár
Nemzetiségi oktatás - élő hagyományok

A német nemzetiségi népismeret oktatása során igyekszünk autentikus forrásokkal és az élményalapú tanulás szellemében bővíteni tanulóink ismereteit és erősíteni identitásukat. Ennek keretében láttuk vendégül év végén Hauck Jánosné Rózsi nénit, aki a helyi nemzetiségi dalkör és tánckar aktív tagja, valamint a Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
"A sváb nyelv és annak helyi változatai" volt a témánk az 5. osztállyal. Rózsi néni mesélt saját élményeiről abból a korból, amikor még svábul beszéltek otthon a családok, illetve bemutatta, mit tesznek a nyelv és a hagyományok megőrzéséért a mai időkben. Megismerkedhettünk a tótvázsonyi és a hidegkúti nyelvjárás közti különbségekkel, majd a tanulók német nyelvi ismereteikre támaszkodva és képek segítségével fejtették meg a nyelvjárásban írott verses szöveget.
Végül megtanultunk egy sváb altatódalt, melyet a gyerekek azóta is minden órán lelkesen énekelnek.
Decemberben, a karácsonyra hangolódás részeként betekintést nyertünk a krisztkindli (Christkindl), vagyis a sváb betlehemezés hagyományába.
Megtekintettük a városlődi "Christkindl Feszt"-en készült felvételeket, melyek a térség több településének helyi krisztkindlijét mutatják be. Így a diákoknak lehetősége volt a szövegek, a dalok és a krisztkindli-viseletek megismerésére, összehasonlítására.
Mivel vannak az osztályban, akik aktív résztvevői is ezeknek a hagyományőrző játékoknak, szívesen meséltek saját tapasztalataikról, élményeikről.
További információk Christkindl témában az alábbi honlapon találhatóak: Christkindl Feszt 2024
Szatmári-Germán Flóra