Lázár Ervin program: cirkusz
Képek
Iskolánk három lány tanulója (Fehér Rebeka, Hauck Hanna, Czipf Julianna) különleges lehetőséget kapott: részt vehettek a Női Futsal Magyar Kupa Döntő mérkőzésén játékoskísérőként. A lányok nagy izgalommal készültek az eseményre, hiszen válogatott mezben léphettek pályára a mérkőzés előtt. Felemelő élmény volt számukra, hogy testközelből láthatták a döntő hangulatát, találkozhattak a játékosokkal, és részesei lehettek egy ilyen rangos sporteseménynek. Biztosak vagyunk benne, hogy ez az élmény még jobban megerősítette bennük a sport szeretetét.
Iskolánkban az alsó tagozatos diákok számára is megrendeztük a nagy sikerű Teremlabdarúgó Tornát. A gyerekek már izgatottan várták a mérkőzéseket. A rendezvény nagy szurkolásokkal, remek hangulatban zajlott. Az 1–2. évfolyamos lányok és fiúk külön csapatokban mérkőztek meg egymással, ahogyan a 3–4. évfolyamos tanulók is külön kategóriában játszották le izgalmas meccseiket. A pályán rengeteg szép megoldást, ügyes cseleket és sok gólt láthattunk. A gyerekek végig lelkesen és sportszerűen küzdöttek, így minden résztvevő élményekkel gazdagodott. A torna végén különdíjakat is átadtunk. A legjobb lány játékosnak Balta Norinát választották, míg a torna legjobb fiú játékosa címet Czipf Zoltán nyerte el.
László-Zsurzs Henrietta
A tótvázsonyi Schönwald Mária Községi Könyvtár felhívására iskolánk tanulói rajzokat készítettek. Egy általuk kedvelt könyv borítóját kellett újra gondolni, megtervezni. A pályázat célja volt az olvasás fontosságára való felhívás mellett, a kreatív alkotás, a saját képzelőerő kifejezésének lehetősége is.
Különdíjat kaptak:
Képregény kategóriában jutalmat kapott Debreceni Soma 6. osztályos tanuló.
Felkészítő tanárok: Stolárné Fazekas Patrícia, Krámli Judit, Bertalanné Róth Renáta.
Gratulálunk az elért eredményekhez!
Biztatunk mindenkit, hogy tegye próbára kreativitását az ilyen és hasonló pályázatokban!
Krámli Judit
„Unsere Geschichte – A mi történetünk” címmel német nemzetiségi kiállítást szerveztünk a 4. osztállyal. A gyerekek otthoni kutatómunkával, illetve közös iskolai programokkal igyekeztek feltárni a saját családjuk és Tótvázsony történetét, sváb gyökereit. A kiállítás még május közepéig látható az iskola előterében.
A nemzetiségi német népismeret órákon sokat tanulunk sváb elődeinkről és a hagyományokról, képek és történetek segítségével tekintünk vissza az időben. Azért, hogy ezt a múltidézést kézzel foghatóbbá tegyük, a gyerekek régi szerszámokat, ruhákat, képeket gyűjtöttek, recepteket kutattak fel, sütöttek, könyvekben és terepen végeztek kutatómunkát, majd rajzoltak, színeztek, barkácsoltak. Még egy időgépet is készítettek, ami visszarepít minden vállalkozó kedvű látogatót a svábok betelepülésének idejére.
Köszönjük Hauck Jánosné Rózsi néninek, hogy a tótvázsonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként megnyitotta kiállításunkat, majd egy kedves sváb altatót tanított meg az osztálynak, valamint Tihanyiné Baki Zsuzsa kolléganőnknek a felajánlott tárgyakat.
Szatmári-Germán Flóra