Referencia intézmény

Iskolánk mindig törekedett arra, hogy a hagyományos oktató munkán túl többet nyújtson diákjainak. Kis létszámunk ellenére több olyan programot szerveztünk már, amikre büszkék lehetünk. Ezekből válogatva két programunk elfogadott jó gyakorlat lett, vagyis olyan színvonalúnak értékelték, hogy azokat mások számára is átadhatjuk, ők is megszervezhetik saját iskolájukban. Ezzel az iskola „Előminősített referencia intézmény” lett, mely címet első körben kevesen érték el. Ez adott lehetőséget számunkra, hogy induljunk a TÁMOP 3.1.7 – 11/2 pályázaton, mely az előminősített intézmények számára nyújtott további támogatást.

Jó gyakorlataink szorosan kapcsolódnak az ökoiskolai gondolkodásunkhoz. A tanórákon és azon túl is folyamatosan hangsúlyozzuk a fenntarthatóság fontosságát. Az embernek arra kell törekednie, hogy a környezetében, szűkebb és tágabb körében az élet, vagyis az élhető környezet fenntartható legyen. A falu megtartó ereje azon is múlik, hogy őrizzük e a hagyományainkat, megbecsüljük e a szokásainkat, s az ezeket művelő, fenntartó embereket. Ezért szerveztük meg a mesterek találkozóját, melynek egyik célja az volt, hogy a falukban – Tótvázsonyban és Hidegkúton – élő és dolgozó mesterek bemutassák mesterségüket. Az első találkozó sikere után a program rendszeres lett, minden évben megrendeztük. A találkozón valódi szakmai bemutató zajlik, hiszen a gyerekek és minden érdeklődő kipróbálhatja saját tehetségét az adott szakmában. A gyerekek nagyon élvezték, hogy kis időre porcelánfestők, asztalosok, ácsok, pincérek, szakácsok lehettek. A másik cél a pályaválasztás segítése volt, s örömmel vettük, ha tanulóink épp ezen a bemutatón kaptak kedvet valamelyik szakma tanulásához.

A másik jó gyakorlatunk a német hagyományőrzéshez kapcsolódik. Falvainkban jelentős a német kisebbség aránya. Iskolánk német nemzetiségi nyelvoktató intézmény, magas óraszámban tanítjuk a német nyelvet. A nyelv ismerete mellett fontos a német kultúra, a hagyományok átadása is. A német hagyományőrző tábort több éve rendszeresen megrendezzük. A német nyelv fejlesztése mellett a gyerekek kirándulásokon is részt vesznek. Megismerkednek a környék német nemzetiségi múltjával, ellátogatnak német nemzetiségű emberekhez, ahol németül ismerkednek meg az ő munkájával. A táborra mindig sok tanuló jelentkezik és a német nemzetiségi önkormányzatok anyagilag is támogatják.

A TÁMOP 3.1.7 – 11/2 pályázaton iskolánk 2.999.615 Ft támogatást nyert. A megvalósítás ideje: 2012. 05. 01 – 2012. 12. 31.

A támogatás a referencia intézményi feladatok ellátására készíti fel az iskolát. Egy részét eszközbeszerzésre fordítottuk, másik részéből a pedagógusok továbbképzésére került sor. A referencia intézmény a környék iskolái között egyfajta központi funkciót is betölt, hiszen a jó gyakorlatai – s ezek számát a jövőben bővíteni kívánjuk – átvehetők, tőlünk szakmai, mentorálási segítséget kaphatnak mindehhez.

Eszközbeszerzések

A támogatásból irodai anyagok, eszközök beszerzésére került sor. 1 multifunkciós eszköz, 2 db laptop segíti munkánkat. A projekt ismertetésére és egyéb ehhez kapcsolódó szakmai napok megtartására a kialakítandó tárgyaló helyiségben kerül sor. Ide bútorokat, flipchart táblát vásároltunk.

Továbbképzések

Pedagógusaink a projektben a következő továbbképzéseken vettek részt, a résztvevők száma összesen 6 fő:

  • Hálózati együttműködések, kapcsolatok
  • PR tevékenységek és célirányos kommunikáció
  • A referencia intézmény működéséhez szükséges szervezeti, szolgáltatási feltételrendszer kialakítása
  • Intézményi csoport felkészülése felsőoktatási gyakorlóhelyi funkció vállalására
  • Felkészülés a mentorálás mesterségére
  • Felkészülés gyakorlóhelyi mentori feladatok ellátására
  • Változásmenedzselés a közoktatási intézményekben
  • A differenciált tanulásszervezés lehetőségei

Jó gyakorlataink:

  1. Mesterségem címere
    Pályaválasztást segítő szakmabemutató. A program szervezésében a szülői munkaközösség nagy segítséget nyújt. A szervezési feladatokat a projekt szakmai team mellett a szülők végzik. 2012-ben 6. alkalommal rendezzük meg a programot. Meghívást kapnak a faluban és környékén élő mesteremberek, a szakmák tanítását vállaló iskolák, szakiskolák. Értesítjük a környék minden iskoláját, hiszen a rendezvény a pályaválasztást is hivatott segíteni.
  2. Hagyományok hagyományos tábora
    Német nyelvi tábor, melyet a tanév végén, júniusban rendezünk meg. A tábor költségeihez a nemzetiségi önkormányzatok pályázat útján támogatást nyújtanak. A programra iskolánk tanulói jelentkezhetnek. A napi program 16 óráig tart, az ebédet az iskola konyhája biztosítja. A tábor programját a német szakos kollégák állítják össze, melyben a helyi programokon túl kirándulások is szerepelnek. Az egy hét során a résztvevők gyakorolhatják a német nyelvet, hiszen minden előadás, program németül zajlik.

Az intézmény a pályázati támogatás segítségével felkészült a referencia intézményi feladatokra. Munkánk kiteljesedett, feladataink bővültek, melyeket minőségileg megfelelőbben, szakmailag színvonalasabban, struktúráltabban valósíthatunk meg.

Somogyi Veronika Zsuzsanna
projektmenedzser