A magyar népmese napja

Iskola küldte be 2024. 10. 08., k - 11:32 időpontban
l

Szeptember 30-án, a népmese napján, Benedek Elek születésnapjára emlékezve meséket mondtak szerte az országban. Ehhez a szép szokáshoz csatlakoztunk alsós kisdiákjainkkal egész héten át tartó programjainkkal.

Igyekeztünk felhívni a gyerekek figyelmét a népmesekincs értékeire, a mesékben rejlő népi bölcsességekre.

A kicsik örömmel és kíváncsian hallgatták a naponta hozzájuk érkező mesemondókat, akiknek személye meglepetés volt számukra. Első nap a tanító nénik olvastak nekik, aztán érkeztek anyukák, nagymamák is: Hauckné Rózsi néni, dr. Tósoki Csilla és Hámán Anett vállalkozott a mesélő szerepére.

A 8. osztályos nagylányok is szívesen vettek mesekönyvet kezükbe és örvendeztették meg kis hallgatóikat egy -egy vidám történettel. Köszönet: Czencz Boginak, Horváth Esztinek és Kovács Evelinnek a szép előadásért!

Csütörtökön a néptánc foglalkozás előtt Péter bácsi lepte meg a csoportokat egy-egy kedves mesével.

Az elsősök élményeiket rajzban fejezhették ki.

A második és harmadik osztályosok mesenaplóban „dokumentálták” a hallottakat.

A negyedikesek mesevetélkedő keretében adtak számot tudásukról, hiszen ők már sok ismerettel rendelkeznek a népmesékről. A „hét próbát” mindhárom csapat ügyesen teljesítette.

Erre a hétre az alsós folyosó mese utcává alakult át, ahol a gyerekek megcsodálhatták egymás alkotásait. A meseszereplők, a mesebeli házak szebbnél szebb rajzokon keltek életre.

Bár a mesehétnek vége, de a népmesék szeretete egész évben velünk marad!

Aki nem hiszi, járjon utána! :)

Képek

Ernek Andrea
tanító

EURÓPAI DIÁKSPORT NAPJA 2024.

Iskola küldte be 2024. 10. 08., k - 08:43 időpontban

EUROPEAN SCHOOL SPORT DAY
az iskolánkban

„Nagy próféta támadt köztünk … ”

Éva néni parancsolt az esőnek, a szélnek és a napsütésnek. Amikor határozott betűkkel kiírta a tanáriban, hogy „ Jó idő lesz!”, ezen bizony az időjárás is elgondolkodott. Így a várva-várt esemény szinte ideális körülmények között zajlott le.

A felkészülés már szeptember első napjaitól elkezdődött. Mind az öt sportág szabályait és mozgásanyagát átismételtük. Térdelőrajtoztunk, hajítottunk, ugrottunk, löktünk, és váltóbotokat adtunk-vettünk.
Önkéntes diákokkal beszéltünk meg korai találkát, hogy előkészítsük a pályákat. Kimértük a 60 métert, leszúrtuk a cövekeket, bójákkal kijelöltük a pálya vonalát és még más egyebeket is tettünk. Aztán végre jött a kezdés!
A rövid, biztató eligazítás után a csapatok elfoglalták első versenyhelyszínüket és elszántan, energiákat nem kímélve küzdöttek a gravitáció fondorlatos cselvetéseivel.

Déli 12.00-kor jött a tejszínhab a tortára. 2024 métert kellett teljesíteni szuszogva, nyögdécselve, kipirulva, megizzadva, vagy éppen kisujjból kirázva. A célban mindenki átvehette a kalóriapótló müzliszeletet. Aki a Fittness feliratost választotta, az tud valamit.

Mit is értünk el ezzel? Egyrészt csatlakoztunk az ESSD-hez, (EUROPEAN SCHOOL SPORT DAY). Másrészt tagja lettünk annak a hatalmas közösségnek, amely szerte Európában 43 ország 2,8 millió tanulóját jelenti. Ezen a napon, ebben a déli időpontban, ők is ugyanígy szuszogtak és fújtattak, hogy leküzdjék a 2024 métert és felhívják a figyelmet ebben a jólétben elkényelmesedett világunkban a mozgás egészségmegőrző szerepére, a sport fontosságára az ember életében.

Aztán volt ebéd és szabadság, a versenybíróknak pályabontás, táblázatok böngészése, vagyis a centiméterek és másodpercek pontokra váltása.
Így telt a hétvége.
Ámde hétfőn a harmadik szünetben kiderült minden, amikor a legtöbb pontokat gyűjtők megjutalmaztattak tapssal, éremmel, serleggel és egy szeletke édes ostyával. Ez pedig ekképpen írható le:

Lányok
Fiúk
5-6. osztály
  1. Vajda Zsófia 6. o. 312 p.
  2. Tóth Kata 6. o. 208 p.
  3. Ámán Vivien 6. o. 207 p.
  1. Dombi Szabolcs 6. o. 330 p.
  2. Horváth Arnold 5. o. 278 p.
  3. Győri-Varga Gergő 5. o. 266 p.
7-8. osztály
  1. Görföl Sára Bereniké 8. o. 294 p.
  2. Bárányos-Svéda Janka 8. o. 287 p.
  3. Süveges Zoé 8. o. 282 p.
  1. Holzgethán Huba 8. o. 371 p.
  2. Debreczeni Zétény 8. o. 313 p.
  3. Hauck Roland 8. o. 306 p.

A vándorserleg a 248 átlagpontot szerzett 8. osztályhoz pártolt. A teljes tanévben ők vigyázhatják és naponta rápillantva meríthetnek belőle erőt küzdelmes mindennapjaikhoz. „Ezt közösen megcsináltuk!” Gratulálunk nekik is, a helyezetteknek is, de minden versenyzőnek, aki teljes erőbedobással hajtott a legjobb eredményekért!! Bátran merem állítani, hogy ezen a versenyen nem volt vesztes.

Természetesen kollégáimat is megilleti a dicsfény és elismerés. Mint minden évben, idén is a maximumot nyújtottátok, köszönöm!

Képek

Madár Csaba, testnevelő

Szent Gellért-díj 2024.

Iskola küldte be 2024. 09. 30., h - 14:17 időpontban
G

A Szent Gellért díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

Az idei tanévben Ernek Andrea tanítónő részesült a szép elismerésben.

Pedagógiai hitvallását a gyermekek iránti szeretete határozza meg. Kisdiákjai felett anyai szeretettel „tyúkanyóként” őrködik. Élete a tanítás, mindene a gyermek. Erről tanúskodnak mindazok, akik szárnyai alatt nőttek fel, akiket írni, olvasni, számolni tanított, akik becsületességet, szorgalmat, egymás feltétel nélküli elfogadását tanulhatták meg tőle.
Pedagógiai munkájában kiváló, - különösen a gyermekek problémáinak megoldásában - mindig és minden helyzetben a legmegfelelőbb módszerek keresésére és megvalósítására törekszik.
Közös munkában nagyon kreatív, kollégaként mindig lehet számítani bölcs tanácsaira, ötleteire.
Tanítóként következetes, céltudatos, kitartó, rendszerető, emberséges, jóindulatú, szerény, szeretetteljes.
Hitét megéli és gyakorolja, kisdiákjainál jó példával jár elöl benne.

A díjhoz az iskola teljes közössége nevében gratulálok!

Koronczai Éva

Szent Gellért- díjas dolgozóink

  • Krámli Judit 2023.
  • Koronczai Éva 2022.
  • Gere Dávid Márk 2021.
  • Marosi Szilvia 2021.
  • Madár Csaba 2017.
  • Heilig Zoltánné 2016.
  • Kapitány Veronika 2014.
  • Pintér Tamás Pius 2015., 2017.

Ruhagyűjtés az iskolának

Iskola küldte be 2024. 09. 23., h - 11:40 időpontban
s

Gyűjtsenek intézményünknek és segítsük együtt a textil újrahasznosítást és újrahasználatot!

Kedves Szülők!

A Sulizsák Program keretein belül ismét lehetőség van 2024. szeptember 23 - október 23. között a nagy épület bejárata mellett kihelyezett gyűjtődobozban a használt ruhaneműk elhelyezésére.

A ruhagyűjtés előírásai szerint

  • ami elfogadható:
    • újrahordható női, férfi és gyermek ruhadarabok
    • összepárosított cipők
    • kézitáskák
    • sapkák; sálak; kalapok
    • fehérneműk; zoknik
    • lepedő; függöny; törölköző; pizsama.
  • ami nem elfogadható:
    • paplan; takaró; párna
    • szőnyeg; fürdőszobai szőnyeg
    • szakadt, lyukas koszos és nedves ruhadarabok; munkaruházat
    • textildarabok; nem kész ruhák.

AZ ISKOLA A LEADOTT SÚLYNAK MEGFELELŐ ÖSSZEGET MEGKAPJA A SZÜLŐK ÁLTAL TELJESÍTETT TÁMOGATÁSKÉNT! A tavaly őszi gyűjtés eredménye 2500 kg ruha volt, ami 110000 Ft bevétel az iskolai alapítványnak.

Az iskola alapítványa, az A Te Jövődért Alapítvány és a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény közösen ingyenes ruhabörzét szervez a tótvázsonyi kultúrházban október 3-4-én, ahova szintén lehet hozni -és vinni ruhaneműket, cipőket és kiegészítőket.

Köszönjük szépen az együttműködést!

A Te Jövődért Alapítvány