Isten növelni akar bennünket
Dr. Udvardy György érsek üzenete a 2021/22-es tanévkezdésre
Hamarosan szeptember elseje lesz, már lelki szemeink előtt ott vannak a kisdiákok hatalmas táskákkal. Az autóbuszok, amelyek szállítják az iskola elé a növendékeket. Édesanyák-édesapák, akik ugyancsak a gyermekek dolgaival fölszerelkezve igyekeznek az iskolába, délután pedig vissza otthonaikba. Itt van a készülődésnek az ideje, az izgalomnak az ideje és talán még az aggódás is megfogalmazódik bennünk, az előttünk álló tanévvel kapcsolatban. Hogy pontosan milyen körülmények várnak bennünket, nem tudjuk. Szeretnénk, ha megszokott környezetünkben tudnánk végigvezetni az iskolaévnek a programjait, ebben bizakodunk. Mire is vállalkozunk? Valóban ez látszik, amit említettem. Gyermekek, fiatalok, iskolatáskával. Többen vannak a tömegközlekedési eszközökön. Megelevenedik az iskola, az óvoda környéke, a szülők talán aggódnak esténként otthon a lecke miatt, milyen programokat kell holnap teljesíteni? Ez az, ami látszik. Valójában mi történik? Bennünket létbe szólító Isten, a növekedést adó Isten növelni akar bennünket. Növelni a gyermeket, növelni a szülőt, növelni a pedagógust, növelni az intézményvezetőt. Gazdagítani ember- és Istenismeretben, gazdagítani az emberi kultúrának az ismeretében, növekedést adni. Természetes, hogy mindannyiunktól elvárja a szükséges erőfeszítéseket. Diáktól is, szülőtől is, pedagógustól is. Szükséges, hogy saját tevékenységünket napról-napra való ismétlődő cselekedeteinket nagy méltósággal éljük meg. Úgy, ahogyan a mellénk szegődő és növekedést adó Isten ezt teszi. Óriási a jelentősége a szülő magatartásának, óriási a jelentősége a szülő helytállásának, a diák, gyermek napról-napra való készületének. A pedagógus szerepvállalásának, s óriási jelentősége annak, hogy együtt akarunk növekedő, növekedést adó közösséget teremteni. Isten kész ebben az együttműködésben, vár bennünket. Mi pedig napról-napra éljük át azt a méltóságot, amivel megajándékozott bennünket, hiszen ez a növekedés, isteni növekedés mind a szülő, mind a gyermek, mind a pedagógus számára. Legyen bátorságunk ehhez, s legyen örömünk az előttünk álló feladatok örömteli teljesítéséhez. Áldott iskolaévet kívánok mindenkinek!
Bendegúz levelező tanulmányi verseny 2020-2021.




A 2020-2021.es tanévben 9 diák nevezett be 5 tantárgyból erre a versenyre. A versenyfeladatokat online kellett megoldaniuk és küldeniük. A tanév során félévente 3-3 feladatsort kell megoldaniuk, és a legeredményesebb tanulók a megyei, majd az országos versenyre is bekerültek. Minden résztvevő nagyon szép eredményeket ért el. Ez úton is szeretnénk gratulálni a sikeres munkátokhoz és az elért eredményeitekhez!
Az év végi összesítésben az iskolánk tanulóinak elért eredményei:
Bertalan Márta Angéla | 1. osztály | Anyanyelv | Arany fokozat |
Bertalan Márta Angéla | 1. osztály | Irodalom, szövegértés | Arany fokozat |
Szalai Noel | 2. osztály | Matematika | Arany fokozat |
Szendrei Barnabás | 2. osztály | Matematika | Arany fokozat |
Szivák Péter | 2. osztály | Matematika | Ezüst fokozat |
Czencz Boglárka | 4. osztály | Irodalom, szövegértés | Arany fokozat |
Kulcsár Illangó | 4. osztály | Angol haladó | Arany fokozat |
Lengyel Lilla | 4. osztály | Irodalom, szövegértés | Arany fokozat |
Szendrei Dániel | 4. osztály | Környezetismeret | Arany fokozat |
Bertalan István | 5. osztály | Történelem | Arany fokozat |
A megyei fordulóban 6 tanulónk szerepelt sikeresen.
Eredményeik:
Bertalan Márta Angéla | 1. osztály | Anyanyelv | 1. helyezés |
Bertalan Márta Angéla | 1. osztály | Irodalom, szövegértés | 3. helyezés |
Szivák Péter | 2. osztály | Matematika | 19. helyezés |
Czencz Boglárka | 4. osztály | Irodalom, szövegértés | 9. helyezés |
Kulcsár Illangó | 4. osztály | Angol haladó | 1. helyezés |
Lengyel Lilla | 4. osztály | Irodalom, szövegértés | 10. helyezés |
Bertalan István | 5. osztály | Történelem | 3. helyezés |
Az országos döntőbe 2 tanulónk, Bertalan Márta Angéla 1. osztályos és Kulcsár Illangó 4. osztályos tanulók jutottak be.
Eredményeik:
Bertalan Márta Angéla | 1. osztály | Anyanyelv | 10. helyezés |
Kulcsár Illangó | 4. osztály | Angol haladó | 2. helyezés |
Gratulálunk az eredményeitekhez! Nagyon büszkék vagyunk rátok!